T. Anna Regina - Elengedlek

Elhitetem, hogy túl vagyok rajtad,

hogy nem remeg meg bennem a csend,

ha neved suttogva átsuhan

a gondolatok peremén.

Hazudok magamnak.

Mert így talán lehet élni,

így talán nem szorítja

gombóccá a torkomat a hiányod.

Borzalmas.

Hogy tud ennyire fájni valaki?

Hogy lehet ekkora az űr,

amit magad után hagyott?

Betöltheti ezt bárki?

Képes lesz rá valaha valaki?

Nem tudom.

Csak bízom.

Egyik nap úgy érzem, gyógyulok,

a sebek zárulnak,

de másnap reggel

újra szívembe hasít a tény:

nem melletted ébredek.

Nem hitegetem magam.

Tudom, nem jössz vissza.

Az egyik percben gyűlölni akarlak,

kitörölni az emléked,

a másikban ölelni újra,

szorítani úgy,

hogy többé el ne engedjelek.

De nem lehet.

Már nem vagy az enyém.

Vagy talán senkié –

nem tudom,

és talán jobb is így.

A tudás fájdalma

csak még jobban szétszaggatná

a darabokban élő lelkem.

Szeretlek –

vagy csak szerettelek.

Nem számít.

Vége.

Elengedlek.

El kell, hogy engedjelek.