Faluvégi Eszter - Csók az ölelésből
Hideg van kint,ölel az éjszaka,
Kérném én tőled,de nem kísérhetsz haza.
Csak állok s a lábam nem enged menni,
Jahj,de jó lenne most egyedül lenni!
És..csakugyan ..hát ketten vagyunk!
Nézzük egymást s kattog az agyunk.
Vagy a szívem ez a hangos dobbanás?
Rám nézel s most elönt a borzadás..
Közelebb lépsz s magadhoz szorítasz,
Finom illatoddal engem beborítasz.
S karjaid lassan engedni kezdnek,
De Te mégsem távolodsz..
Csak lágyan egyre fogsz.
Ajkad már lopva érinti az enyém,
Hirtelen a vágy villámként csap belém.
Arcod mint a forró selyem,
Muszáj egy pillanatra kinyissam a szemem,
hogy lássalak,hogy magamba szívjalak.
És ekkor találkozik a két szembogár
Fennt a fehér hold is minket csodál..
Jahj,megállt az idő!
Hopp,de most mégis,hangokat hallok!
Hirtelen elengedsz,s az óra megint kattog.
De mi volt a hang? Valaki megláthatott!
Vagy a szíved dobbant ekkora nagyot?!
A te drága kis szíved, a tiéd, az a kettő.
Ezt is csak mi értsük s a szeptemberi szellő.
