Baczoni Róza - Fekete úr

Az erdőben kislány szalad,
Mellette a patak halad.
Mögötte sötét árny jő,
Előtte távoli a jövő.

Sötét árny, halad, halad,
Mögötte a sereg hátra lemarad.
Az erdő szélén épphogy látni,
Fekete úr, jobb nem nézni.

A kislány szalad, rohan,
Nyomában farkas horkan,
S az árny csak jő, s jő,
A távolban megáll az idő.

Keskeny palló, hívogató,
Patak fölött átvonuló;
„Biztonság vár, gyere csak,
Gyermek szaladj, rohanj csak.”

Fut a kislány, rohan, szalad,
A farkas mögötte hátra lemarad.
Nyekken a palló, riad a hal,
Csendes a vízpart, nincsen zaj.

Hideg a víz, fojtó ár,
Óvatlanságért, ím nagy az ár,
S az árny egyre jő, s jő,
A távolban megáll az idő.

Kéz nyúl a fodros vízbe,
A riadt kislány nyúl is érte,
Egy pillanat csupán, nem is több,
Újra meleg, s fény mindenütt.

Vakít a nap, minden oly’ szép,
A mező telis-teli százszorszép.
Langyos szél fúj, tél messze tőle,
A kislány hanyatt dől a puha fűbe.

Egy nő szalad hozzá, öleli sírva,
„Van még időd, fuss hát vissza!”
A fekete úr csak fejét rázza,
Nincsen alku, s út sincs vissza.

Fekete úr hátradől a trónján,
Szeme végigsiklik hideg birodalmán,
A kislány a patak mélyén nyugszik,
A világ nagy temetőföld - úgy látszik.

Sötét had, mi vonul az erdőben,
Nincs biztonság, sem térben sem időben,
Egy élet vége, mint kipukkadt léggömb,

Seregében ím eggyel több.